A múltkor akkora sikere volt itthon az aszalt gyümölcsös panettonénak, hogy máris készült egy újabb változat, méghozzá telepakolva minden földi jóval: csokival, dióval, mogyoróval, vagyis csupa-csupa ellenállhatatlan dologgal. Picit ismét változtattam a tészta receptjének arányain, hozzáigazítva a "töltelékhez", illetve a belevaló, vagyis a magok miatt a sütési idő is lerövidült, hiszen sokkal alacsonyabb a tészta nedvességtartalma attól, hogy nem gyümölcsök vannak benne. De bármelyiket is választod, az aszalt gyümiset, vagy ezt a csokis-magos változatot, nem lőhetsz mellé;) Reggelire, vagy vacsorára, akár uzsira csemetének, vagy ahogy férj eszi: csak úgy, mert tök finom. De ha például egy kosár ilyet kapnék ajándékba, én biztos nagyon örülnék neki 😉 A csokiból mindenképpen sütésálló változatot válassz, mert a táblás először megolvad, majd keményre áll össze. Nálam most étcsoki csepp került bele, de tejcsokival is tökéletes. A dió és a törökmogyoró helyett mandulával, vagy bármilyen más maggal készülhet, amit csak szeretsz.
Majd kívülről is bevontam és egy recés szélű hablapattál eligazgattam rajta. Majd hűtőbe tettem pár órára. Tálalás előtt porrá őrölt édesítőszerrel hintettem meg a tetejét. Akár kókuszreszelékkel vagy darált dióval, madnulával, mogyoróval is díszíthetjük. Hozzávetőleges/irányadó tápanyagértékek Adag ~100 gramm Mennyiség adagonként Kalóriák 329. 6% Napi érték* Teljes zsír 24. 26 g 38% Telített zsír 3. 6 g 18% Transzzsír 0. 02 g Koleszterin 132. 7 mg 45% Nátrium 51. 1 mg 3% Kálium 123. 8 mg 4% Összes szénhidrát 17 g 6% Élelmi rost 1. 68 g 7% Cukrok 4. 3 g Fehérje 8. 9 g 18% * A százalékos Napi Érték a 2000 kalóriás étrenden alapulnak. A napi érték magasabb vagy alacsonyabb lehet, a kalóriaigénytől függően. Megjegyzés A táblázatban szereplő tápanyagértékek irányadó értékek, és 100 grammra vetítve szerepelnek. A piskótatekercs teljes súlya sütés és betöltés után nekem 879 gramm lett. Glikémiás indexe 10% körüli lett. Kulcsszavak: cukormentes, desszert, teljes kiőrlésű lisztet tartalmaz, húsmentes,
C fokot leszámolhatunk. Gasztro › Sütimeséksutimesek. Ha a teteje már láthatóan megsült, kicsit repedezik, az jó jel. Fűtőelem, 2db alul és 2db felül. Az eredeti recept szerint a mag különösen fontos, ugyanis a sütés folyamán azok az. Sütni kb percig kell alul felül sütésen elektromos sütőben. Visszafordíthatatlanul megkezdődött a tanév, ennek első jele az, hogy vééééégre. Melegítsük elő a sütőt alul – felül sütés programon 180°C-ra.
vagyis, még pontosabban: karácsonyi, mézes gyümölcskenyér, minden földi jóval Nem tudom, ti mennyire emlékeztek a gyerekkori gyümölcskenyér élményekre, bennem elég élénken él, hogy nem igazán szerettem. Egyrészt azért, mert folyton birsalmasajt volt benne – mindenkinééél –, és ez az egyetlen formája, ahogy nem szeretem a birsalmát, a másik pedig, hogy mindig száraz volt. Ezért éveken keresztül gondosan, és jó messzire kerültem, bárhol is futottam össze vele. Néhány évvel ezelőtt, amikor kb csak köszönőviszonyban voltam a sütögetéssel, Férj kezdte el emlegetni, hogy ő azért úgy mégiscsak örülne neki, ha így karácsony környékén lenne valami gyümölcskenyér féle, mert valamiért a fejébe vette, hogy ő azt szereti. Mit tehet ilyenkor a lelkes és gondos feleség, belevetettem magam a google keresőbe, és próbáltam valami olyan receptet találni, ami ránézésre jónak tűnik. Akkor találtam erre a sárgarépás verzióra, amit gondosan ki is nyomtattam, és azóta – a saját ízlésünkre alakítva – évente, az ünnepek alatt mindig el is készítek.
Néhány hónappal ezelőtt Férj, a nem messze lévő kisboltból, egy mogyorós szelettel tért haza. Ez amúgy nem meglepő, mert imádja ezeket a boltokat, és pláne a világ minden részéről érkező, meglepőbbnél meglepőbb dolgokat. Szóval hozta ezt a mogyorós szeletett, amit szépen mindjárt szét is csaptunk 3 felé, és családilag imádtuk. Másnap egy szezámmagos, és egy tökmagossal jött haza…;) Szóval ez a szelet tömény, magos, mézzel összetapasztva, és nagyon keményre – ropogósra összesajtolva. Kb mint egy nagyon (nagyon-nagyon) gazdag müzli szelet, amiből kimaradt a zabpehely Nyilán ez nem egy új dolog, de mi most találkoztunk vele először. Aztán megnéztem a kalóriatartalmát, és akkor már nem volt annyira őszinte a mosolyom…Így kellett valami hasonló ropogtatós cucc, ami nem annyira édes, és jöttünkben-mentünkben simán felkaphatunk belőle egy-egy darabot 😀 Mindjárt két változat is készült belőle: egy fehér… és egy fekete szezámmagos verzió A fekete változathoz 2 evőkanál lisztet is szitáltam a tésztához, így az sokkal sűrűbb lett.
Rámorzsoljuk a túrót, megszórjuk a vaníliás cukorral, citromhéjat reszelünk rá és ha van otthon tehetünk rá egy kis üveg gyümölcsbefőttet is, de nem muszáj. Rászórjuk a "töltelékre" maradék lisztes keveréket. A tetejére vajat csipegetjük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. (Én hőlégkeverésen sütöttem, ha valaki alsó-felső sütést választ, akkor inkább 200 fokot javaslok. ) A tejet és a tojásokat simára keverjük, és ráöntjük a sütemény tetejére. A forró sütőbe toljuk és addig sütjük, amíg szép piros színt kap. Nekem kb. 30-35 percig sült. Forrón, langyosan és hidegen is finom. Szórós túrós / gaaledina receptje 3 dl liszt 2 dl porcukor fél csomag sütőpor fél kg túró 2 vanílás cukor 1 cs. mazsola, vagy megybefőtt ízlés szerint 1 citrom reszelt héja(ha mazsolás) 4 dl tej 3 tojás 10 dkg margarin, vagy vaj A lisztet, a porcukorral és a sütőporral összekeverjük, és szárazon egy vastagon vajazott tepsibe szórjuk a felét. Rátesszük a túrót, a vaníliás cukrot, a meggyet, vagy a mazsolát. Ha mazsisan csinálom mindig reszelek rá citromhéjat is.
Közben készítsük el a töltelékeket. A szilvás töltelékhez főzzük teljesen puhára az aszalt szilvát a borban. Mielőtt felforr, adjuk hozzá a mézet is. Amikor teljesen szétfőtt, turmixoljuk krémesre, és hagyjuk kihűlni. A mákoshoz forraljuk fel a tejet a porcukorral, majd öntsük hozzá a darált mákot. Főzzünk belőle sűrű krémet, majd vegyük le a tűzről. Amikor kihűlt, keverjük el benne a meggylekvárt. A túróshoz törjük össze egy tálban a túrót, majd dolgozzuk hozzá a tejfölt, porcukrot, vaníliát és citromhéjat. Végül forgassuk össze a málnalekvárral, de ne keverjük össze teljesen. Az almáshoz keverjük össze az almapürét a darált dióval, hogy masszívabb, de kenhető masszát kapjunk. Ha túl folyós lenne az almapürénk, az összekeverés előtt főzzük sűrűre. Ha megkelt a tésztánk, gyúrjuk át, majd nyújtsuk ki téglalap alakúra. Vágjuk 12 részre, hogy a darabok nagyjából 4 centi szélesek és egy ujjnyi hosszúak legyenek. Kenjünk ki egy magas falú tepsit vajjal. Mindegyik kis téglalap közepére tegyünk egy teáskanál tölteléket.
Tipp A csontozott karajt úgynevezett lánc hússal is lehet kapni (a legtöbb csontozott karajon egyébként rajta hagyják), ez a gerinc csont melletti húsréteg, Jahni szerint egy jó szaftos rész, amiből szuper apróhúst lehet sütni: próbáld ki például brassói aprópecsenyéhez, de tokányokhoz is istenien lehet használni. Forrásaink v oltak. Ezek a praktikák is érdekelhetnek: Így lesz tökéletes a galuska és a nokedli egy profi séf szerint Így készül a tökéletes pörkölt egy profi magyar séf szerint Íme a tökéletesen selymes, Michelin-csillagos krumplipüré 5 titka